Ugyanezen a helyszínen két héttel ezelőtt történt egy halálos baleset is.
A szombathelyi Zanati úti aluljáróban történt a baleset, ahol a 30-as sebességkorlátozás ellenére száguldó autó áttért a szemközti sávba, majd falnak csapódott.
A belváros felé tartott a szemtanúk szerint nagy sebességgel a 2x2 sávos Zanati úton egy Volkswagen típusú személyautó, amikor eddig tisztázatlan okból a jármű a belső sávból áttért a szemközti sávba, majd falnak ütközött – írja a 112 Press.
Az autó megpördült, majd a hátuljával is nekiütközött a falnak, ott, ahol két héttel korábban egy Opel is falnak rohant (még látszanak a helyszínelés és a sérülés nyomai a falon).
A Volkswagen ezután még 73 méteren sodródott szembe a forgalommal.
A 112 Press úgy tudja, sem a gépkocsi 21 éves férfi vezetője, sem hölgy utasa nem használta a biztonsági övét. Mivel nem merőlegesen rohant falnak a kocsi, így nem volt azonnali drasztikus lassulás, és egyikőjük sem repült ki az autóból. Mindkét fiatal könnyű sérüléssel került kórházba.