Autó hvg.hu 2018. december. 07. 08:21

322 lóerős villanytorpedó készült az új Nissan Leafből

A második generációs Leaf alapjaira épített különleges e-autó körülbelül úgy gyorsul 0-ról 100-ra, mint egy BMW M5-ös.

A Nissan néhány évvel ezelőtt az első Leafből készített egy versenyautót, azonban ez a Nismo RC kivitel ugyanazt a 109 lóerős hajtásláncot kapta, mint ami az utcai autóban is található. A most megérkezett utódmodell már a második generációs Leafre épül, a hajtása pedig sokkal erősebb a sorozatban készülő autóénál.
Nissan

Az új Leaf Nismo RC meghajtásáról két darab 161 lóerős villanymotor gondoskodik, melyek összteljesítménye 322 lóerő, ezenkívül pedig a 640 Nm-es nyomaték mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az összkerékhajtású, karbonszálas műanyagot gazdagon felvonultató újdonság tömege 1 220 kilogramm, a 0-100-as gyorsulást pedig alig 3,4 másodperc alatt lehet letudni vele.

Nissan

A 4,54 méter hosszú, illetve 2,75 méteres tengelytávolságú Leaf Nismo RC magassága mindössze 1,21 méter, vagyis a versenyautó több mint 30 centiméterrel alacsonyabb az utcai forgalomba szánt normál Leaf villanyautónál. Melyből egyébként közúti használatra szánt sportos Nismo változat is készült.

Nissan

 

Nissan
Nissan
Nissan

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.