Autó hvg.hu 2018. november. 10. 13:21

Skoda Scala: így mutat a 8-as VW Golf izgalmas cseh riválisa

Vázoljuk, hogy milyennek ígérkezik a Golf, az Astra és a Focus legújabb versenytársa. Nem lesz unalmas.

A Skoda a nemrégiben megrendezett Párizsi Autószalonon leplezte le azt a Vision RS nevezetű hibrid tanulmányautót, melyről azóta kiderült, hogy szelidített formában Scala néven debütál majd a kereskedelmi forgalomban.

A december 6-án leleplezendő házon belüli Volkswagen Golf riválisnak nemrégiben a műszerfalával is megismerkedhettünk, most pedig megérkezett az első olyan nem hivatalos kép, melyen a szalonokba valamikor 2019 első felében begördülő Skoda Scala külcsínje teljes egészében látható.

A 4,35 méter hosszú, 1,43 méter magas, illetve 1,81 méter széles Vision RS koncepcióautó mozgatásáról egyrészt egy 150 lóerős 1,5 literes négyhengeres TSI-turbómotor, másrészt egy 102 lóerős villanymotor gondoskodik. A 245 lóerős összteljesítményű újdonság 7,1 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, a végsebessége pedig 209 km/h. Egy 80-120 km/h-s előzési manővert 8,9 másodperc alatt lehet letudni a kocsival.

A 13 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor révén mintegy 70 kilométert lehet megtenni tisztán elektromos módban, igaz, még nem az új WLTP, hanem a régi NEDC szabvány szerint. A 2,5 óra alatt feltölthető telepet kapott Vision RS kilométerenként mindössze 33 gramm CO2-t bocsát ki, és az ígéretek szerint igen komoly vezetési élményt biztosít.

A 430 literes csomagtartóval rendelkező Scala első körben háromhengeres és négyhengeres 1-1,5 literes benzinmotorokkal, illetve 1,6 literes dízelmotorral lesz elérhető, és várhatóan csak a későbbiekben kapja meg a Vision RS-ben rejtőző sportos hibrid hajtásláncot.

Skoda

 

Skoda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.