Japán segítséggel támad a legújabb kínai elektromos autó, melyért hazai piacán körülbelül annyit kell fizetni, mint egy benzinmotoros normál kompakt autóért.
Ehhez képest a mellékelt fotókon látható elektromos autóért Kínában 135 800 jüant, vagyis átszámítva mintegy 5,5 millió forintot kell csak fizetni. Ráadásul ezért az összegért nem is egy holmi korlátolt használati értékű, szerény hatótávolságú járgányt kapunk, hanem egy olyat, mellyel a gyártó ígérete szerint egy feltöltéssel akár 410 kilométert is meg lehet tenni. És amelynek még a formaterve is egészen vállalható, akár európai szemmel nézve is.
Az egyelőre ismeretlen teljesítményű és akkumulátorkapacitású, Eupheme EV nevet kapott újdonságot az a GMMC gyártja, mely a japán Mitsubishi Motors és a kínai Guangzhou Automobile Group 2012-ben alapított közös cége. A kínai Hunan tartomány fővárosában, Csangsában készülő villanyautó első körben tizenkét helyi nagyvárosban lesz kapható, és a tervek szerint rövid időn belül újabb piacokon is felbukkan majd a kompakt SUV-ok között hadrendbe álló újdonság.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.