Kim Dzsong Un eddig német luxusautót használt, most azonban egy kékvérű brit járgánnyal tűnt fel.
Észak-Korea teljhatalmú vezetője, Kim Dzsong Un az eddigiekben elsősorban egy páncélozott Mercedes-Maybach Pullman Guard limuzint használt, de az amerikai külügyminiszterrel folytatott mostani tárgyalásra már nem ezzel a járgánnyal érkezett. Hanem ezzel:
A felvételen a háttérben egy fekete Rolls-Royce Phantom látható, ami egy méregdrága brit luxusautó. A kérdés ezúttal nem az, hogy miből telt az észak-koreai rezsimnek egy ilyen autóra, hanem inkább az, hogy hogyan sikerült beszerezni azt. Ugyanis Észak-Koreát jó ideje komoly kereskedelmi szankciók sújtják, többek közt amiatt, hogy ilyen és ehhez hasonló luxustermékeket ne lehessen bevinni az országba.
Az ily módon egyesek szerint szándékosan gúnyolódó diktátor közismerten rajong a drága autókért és repülőkért, és amikor a közelmúltban Szingapúrban találkozott Donald Trumppal, komoly érdeklődést mutatott annak új elnöki autója iránt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.