Autó hvg.hu 2018. augusztus. 01. 05:08

Cserbenhagyó gázolt halálra egy gyalogost Budapesten, később feladta magát

A VIII. kerületben ütöttek el egy gyalogost. A gázoló előbb megállás nélkül továbbhajtott. Később visszatért, és feladta magát.

Halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében kedden éjszaka, az autó vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről, majd később feladta magát – közölte a rendőrség a honlapján szerdán hajnalban.

A tájékoztatás szerint a balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A gépjármű vezetője később visszatért a baleset helyszínére, és feladta magát. Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.