Autó hvg.hu 2018. március. 16. 11:41

Manhattani "pajtaleletek": millió dollárokat érnek az ilyen elfelejtett járgányok

Ez ezek az eldugott, 40 éven át porosodó autók mára olyanok, mint a fáraók kincsei.

Egy ilyen leletre bukkantak a minap New York közepén, az ületi negyed Manhattan egyik épületének alagsorában. Mint kiderült, a tulajdonosok abban a reményben hagyták a rikaságokat hátra, hogy egy nap majd nekilátnak és helyreállítják a járműveket, de mint annyiszor, ez ebben az esetben is elmaradt.

A legkülönlegesebb lelet egy 1948-as Delahaye Cabriolet. A ritka, háború utáni modellen a Vesters & Neirinck karosszériacég felépítménye található. Az autó 1948-ban részt vett a Brüsszeli Autószalonon, valamint a franciaországi Vichy-ben, egy Elegance versenyen, amelynek győztese is lett.

LBI Limited
LBI Limited

A másik autó egy Rolls-Royce, amely a brit politikus, Philip Sassoon tulajdonában állt és 1937-ben a párizsi autószalonon be is mutatták. De a garázsban volt még egy Packard is 1937-ből, a Silver-Knightstown Body Company karosszériájával, ezt az autót valószínűleg korábban halottasként vagy mentőként használták.

LBI Limited
LBI Limited
LBI Limited

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.