A balassagyarmati rendőrök elfogták a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint ellopta az autót.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy férfi tett bejelentést 2018. március 8-án 7 óra 54 perckor, miszerint a gépkocsiját ismeretlen személy a háza elől ellopta.
A Magyarnándori Rendőrőrs munkatársai rövid időn belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 33 éves H. Krisztián gyanúsítható megalapozottan.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2018. március 8-ára virradó éjszaka Becskén, az utcán parkoló személygépkocsit kinyitott, elindította, majd azt – azzal a szándékkal, hogy
alkatrészeire bontja és így értékesíti
– eltulajdonította. A község belterületén az üzemanyag a gépkocsiból elfogyott, ezért a 33 éves férfi a járművet az úttesten hátrahagyta, és lakóhelyére távozott.
A rendőrök a férfit elfogták és a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók H. Krisztiánt lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.