Az utas annyira részeg volt, hogy arra sem emlékezett, milyen címet adott meg.
Nem mindennapi történetről számolt be a napokban az NJ.com. A philadelphiai Kenny Bachman ugyanis 1635 dollárt (és 93 centet), vagyis nagyjából 418 ezer forintot fizetett egy Uber-sofőrnek az útért, amit egyáltalán nem kellett volna megtennie.
A beszámoló szerint a férfi egy átmulatott éjszaka után hívott egy uberes autót, célként pedig a philadelphiai otthonának címét adta meg. Ez azonban nem volt túl jó ötlet, tekintve, hogy ő épp a Nyugat-Virginiában található Morgantownban volt, ami nagyjából 480 km-re volt az otthonától. A férfi a beszállás után elaludt, a sofőr pedig az utas kívánságát teljesítve elindult Philadelphiába.
Amikor felébredt, fogalma sem volt róla, mit keres a kocsiban, a sofőr viszont közölte vele, hogy már úton vannak New Jersey felé. Bachman azonban nem szólt semmit, nem akarta, hogy a "semmi közepén" kitegyék.
A férfi csak az út végén szembesült vele, hogy a rosszul megadott cím 1600 dollárjába kerül, ráadásul a sofőrnek nem volt matricája az autópályához, így többször megbüntették. Bachman viszont nem akarta, hogy a sofőr rosszul járjon, így nemcsak, hogy kifizette az utazást, de még borravalót is adott, emellett pedig 5 csillaggal értékelte őt – hiszen végül is a kérést teljesítette.
Igaz, elsőre nem akarta, mert nem hitte el a sofőrnek, hogy valóban ő adta meg a Philadelphiai címet, sőt azt állította, a sofőr FaceTime-on keresztül beszélt a barátaival az ő telefonján, amit nem enegedett meg neki. Később viszont bevallotta, lehet, hogy "rosszul emlékszik", mert az átmulatott éjszaka után kissé homályos volt a hajnal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.