Autó hvg.hu 2018. január. 24. 08:28

Kémfotón az álcázás nélküli új szuper Ferrari, ami csak márciusban jön ki

Az olasz gyártó zárt ajtók mögött már megmutatta vadonatúj fejlesztését. Itt vélhetően tilos volt fotózni, valaki azonban ennek ellenére készített egy képet.

A Ferrari komoly visszhangot váltott ki azzal, hogy a 458 Italia utódjaként 2015-ben bejelentett 488 GTB-be szívómotor helyett már turbót szerelt. Az olaszok szerencsére ezt a lépést sem szúrták el, sőt, az új modell sokkal keményebb sportkocsi lett, mint amilyen az elődje volt. A 4,5 literes, 570 lóerős szívómotort váltó 3,9 literes biturbó erőforrás 670 lóerős, és 760 Nm nyomatékkal bír, de akadhatnak olyanok, akik még ezt is keveslik.

Számukra készül a 488 GTO, amelynek erőforrása az előzetes információk szerint kereken 700 lóerős lesz, a nyomatéka pedig meg fogja haladni a 800 Nm-t. Az erősebb motor komolyabb hűtést igényel, ezért a GTO-ra nagyobb légbeömlők kerülnek, mint a GTB-re, a minden korábbinál jobb köridők elérésében pedig a 100 kilogrammal csökkentett tömegnek lesz fontos szerepe.

A kocsit hivatalosan egyelőre még nem leplezték le, de a fontosabb partnerek számára zárt ajtók mögött már megmutatták. Ezen a rendezvényen készült az alábbi kiszivárgott felvétel is, melyen immár álcázás nélkül látható az igen ígéretes újdonság:

A Ferrari utoljára a 2010-ben debütált 599 GTO esetében használta a GTO típusjelzést, mellyel a 488 GTO formájában legközelebb a márciusi Genfi Autószalonon találkozhatunk majd újból. A 330 km/h végsebességű és 2,6-2,9 másodperces 0-100 km/h szintidejű 488 GTO előreláthatólag mintegy 20 millió forinttal kerül majd többe, mint egy "mezei" 488 GTB.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés