Autó hvg.hu 2017. november. 06. 06:41

Nem is gondolná, hogy akár így is lehet üzemanyagot spórolni

Messze nem csak a jobb lábunk mozgásának kontrollálásával lehet takarékosabban közlekedni.

A brit kutatók által készített tanulmányok hitelességével és fontosságával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, mindenesetre most ismét egy olyan, ezúttal autós vonatkozású tanulmány bukkant fel, melyet a szigetországban készítettek. És amely a csomagtartóval és az üzemanyag-spórolással kapcsolatos.

A kutatók 2000 személyt kérdeztek meg azzal kapcsolatban, hogy körülbelül milyen állapotban van az autójuk csomagtartója. A válaszadók több mint negyede, konkrétan 27 százalék azt nyilatkozta, hogy a csomagtartó rendkívül piszkos és elhanyagolt állapotban van, 12,5 százalék pedig arról számolt be, hogy még sosem takarította ki autója ezen részét.

László Ferenc

A legrosszabb a helyzet Sunderlandben, ahol a csomagtartók 67 százaléka mondható rumlisnak, a másik véglet pedig Cheshire, ahol csak 16 százalékra tehető a káoszos csomagtartók részaránya.

A kutatók szerint mindez amiatt is érdekes, mert a sok limlommal teli autók többet fogyasztanak a rendezett, és általában üres csomagtartójú kocsiknál. Nem árt jól észbe vésni, hogy minden egyes 50 kilogramm plusztömeg 2 százalékkal növeli a fogyasztást.

Tehát ha 50 kilogrammnyi felesleges cuccot (kerti lapát, otthoni szerszámkészlet, játékok stb.) kipakolunk az autóból, akkor akár 2 százalékkal csökkenhet a fogyasztás.

--- voting control ---

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.