A Mustang sofőrje próbált meglépni a rendőrök elől, nem túl sok sikerrel.
Akciófilmekben gyakran látott jelent, hogy a gyanusított próbál meglógni a rendőrök elől, akik pedig mindent bevetnek, hogy megállítsák a kocsit. A hollywoodi produkciók nem sokban maradnak el az élettől, az amerikai rendőrök ugyanis nagyjából olyan forgatókönyv szerint dolgoznak, mint amit a filmvásznon is láthatunk.
Az alábbi felvételt egy autós készítette, akinek a kocsiját az üldözés miatt megállították a forgalomban. A sofőr a menekülő autós végjátékát láthatta, a Mustang hátsó kerekeit ugyanis már kilyukasztották a rendőrök, a kocsiját pedig jó néhány rendőrautó vette körbe.
Az egyenruhások végül kifordították és felborították az autót, így sikerült elkapni a bűnözőt. A sofőr csak kisebb sérüléseket szenvedett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.