Autó hvg.hu 2017. október. 10. 11:26

Teljesen biztos: jön a Ferrari első terepjárósított sportkocsija

Lényegében már csak az a kérdés, hogy hány példányban fog készülni az olaszok szupersportos crossovere.

Elsőként július elején lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a Ferrari hamarosan be fogja mutatni első divatterepjáró modelljét, aztán pedig egy hónappal később, tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség is hasonló hírekről számolt be. Most pedig maga Sergio Marchionne, a cég első embere erősítette meg: ténylegesen jön az első emelt hasmagasságú Ferrari.

Marchionne elárulta, hogy a Ferrari döntéshozói jelenleg már azon törik a fejüket, hogy az elkövetkezendő harminc hónapban mekkora mennyiséget gyártsanak le az egyelőre még meglehetősen titokzatos újdonságból. Ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy az exkluzivitás megőrzése érdekében az első Ferrari SUV-ból a többi Ferrarihoz hasonlóan nem kívánnak hatalmas mennyiséget gyártani.

Pletykák szerint a Ferrari crossovere egy rendkívül könnyű alumínium platformos modell lesz, melynek meghajtásáról egy V8-as benzinmotor, illetve egy fejlett hibrid hajtáslánc fog gondoskodni. Az egyelőre ismeretlen nevezetű újdonság hátsó ajtajai állítólag nem a megszokott módon, hanem ellentétes irányban fognak nyílni. Vagyis nem úgy, ahogy ennek a renderelt koncepciómodellnek az ajtajai:

Theophilus Chin

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés