A Lambo SUV-ból a leggyengébb is 650 lóerős lesz.
A német Autogespot közösségi oldalára került fel az álcázott Lamborghini Urus fotója. Az autó hivatalos premierjét már lehet tudni, december 4-én lesz.
Az előzetesek alapján a kocsi a Bentley Bentayga és az Audi Q7 padlólemezére épül, az alapmodellben egy 4.0 literes V8-as lesz nagyjából 650 lóerővel. A mai trendeknek megfelelően persze jön a zöld rendszámos hibrid is, ami nagyon valószínű az nemrégiben debütált Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid erőforrással lehet, amely egyébként 680 lóerős.
A koncepció még 2012-ben mutatkozott be Pekingben és mostanra, pontosabban jövőre kerül utcára az autó, amelynek elsődleges piaca USA, Kína, Oroszország mellett Németország és a Közel-Kelet lesznek. Az árát 200 ezer euró környékére lövik be, és évente 4000 darab eladásával számolnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.