Autó hvg.hu 2017. október. 06. 10:31

Minden elismerésünk a kamionosé, aki egy 60 méteres szerelvénnyel fordult be jobbra – videó

A skót sofőr egy 57,5 méteres rakományt szállított, és egy kis hídra kellett felhajtania.

Ahhoz, hogy egy kamionnal a megfelelő módon lehessen manőverezni, komoly rutinnal kell rendelkeznie egy sofőrnek. A kezdők gyakori hibája, hogy nem érzik a járművet, és a pótkocsi néha fennakad itt-ott. Egy 60 méteres szerelvény azonban még a legprofibb sofőröknek is feladná a leckét, pláne akkor, ha egy kereszteződésnél le kell fordulni. Hősünk viszont megcsinálta a lehetetlent.

A CNN beszámolója szerint az alábbi jármű vezetője egy 60 méter hosszú szerelvényt irányított még szeptember 17-én Skóciában, Bun Loyne-nál. A sofőrnek egy kis hídra kellett felhajtania az útról, ami azt jelentette, hogy 90 fokban kellett fordulnia a géppel – úgy, hogy az 5,57 méteres rakomány – ami egy szélturbina egyik lapátja volt – sehol se akadjon fenn.

A szerelvény hátsó három tengelyét szerencsére úgy alakították ki, hogy el tudjanak fordulni, de még így is bűvészkedni kellett a siker érdekében.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.