Autó hvg.hu 2017. augusztus. 30. 09:21

Szemrevaló új kupé a Bentley-től, ami hamarosan Budapesten is kapható lesz

A brit luxusmárka tervezői bebizonyították, hogy még mindig nem felejtettek el szép autót rajzolni.

A Bentley alig pár napja jelentette be, hogy 2018-ban megnyitja első magyarországi szalonját, és a cég képviselői akkor arra utaltak, hogy a boltnyitásra nem is kerülhetne sor jobbkor, hiszen éppen mostanság újul meg a márka kínálata. Erre most meg is érkezett a kékvérű brit márka vadonatúj Continental GT modellje:
Bentley

A nagyközönség által élőben elsőként a szeptemberi Frankfurti Autószalonon megtekinthető újdonság hasonlít a közelmúltban érkezett EXP 10 Speed 6 koncepcióra, és a 2011 óta gyártásban lévő elődjénél egyértelműen modernebb és sportosabb benyomást kelt.

Bentley

Az első tengelyt nem kevesebb mint 135 milliméterrel helyezték előrébb, és az új Continental GT hosszabb orral, illetve megnyújtott motorháztetővel rendelkezik. Teljesen újak a hátsó lámpák, melyek formájukat tekintve az alattuk lévő kipufogóvégekre hajaznak. A Porsche Panamera által is használt MSB platformra épülő Bentley 25 milliméterrel szélesebb az elődjénél.

Bentley

A W12-es motorral szerelt modell 85 kilogrammal könnyebb lett, de még így is 2250 kilogrammot nyom az alumínium karosszériás nagyvas. A duplaturbós 6 literes W12 TSI motort most először párosították össze egy nyolcsebességes automataváltóval. A 635 lóerős és 900 Nm-es erőforrással a Continental GT alig 3,7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig 333 km/h.

Bentley

A 48 voltos elektromos rendszerű járgány belsejének díszítéséhez 10 négyzetméternyi fát használnak fel, a középkonzolt pedig egy 12,3 colos "Retina-minőségű" érintőkijelző uralja. Az újgenerációs légrugózással felvérzetett Bentley Continental GT első példányait 2018 tavaszán vehetik majd át a vásárlók, a márka budapesti szalonja pedig 2018 harmadik negyedévében nyitja meg kapuit.

Bentley

 

Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.