Autó hvg.hu 2017. augusztus. 29. 09:21

Kemény leckét kapott az autós, aki tilosban parkolt az autójával

A kínai nő nem volt hajlandó fizetni a parkolásért, inkább megállt ott, ahol nem lett volna szabad. Alapos leckét kapott tettéért.

Úgy látszik, Kínában is ugyanazok a zsigeri reakciók működnek, ha a közlekedésről van szó. Nem egyszer láttunk már olyat, hogy egy tilosban parkoló autóval (pontosabban annak sofőrjével) rendesen kitolt a népharag, de Kínában ezt nemrég sikerült új szintre emelni. Szó szerint.

A Sanghaiist beszámolója szerint a fehér személyautó sofőrje egy lakópark parkolójában szeretett volna leparkolni, ám túlságosan drágának találta az árat, amit ezért kértek volna tőle. Ezért fogta az autót, és nemes egyszerűséggel otthagyta a lakópark bejárata előtt. Emiatt viszont a többi autós se ki, se be nem tudott állni tőle, ráadásul a tulajdonos hosszú időre el is tűnt.

A helyiek végül megunták a dolgot, és hívattak egy darust, aki fogta, és a lakópark bejáratánál található porta tetejére rakta a kocsit.

A helyzetet végül a rendőrség segítségével sikerült megoldani, miután egy másik darus leemelte a járművet az épületről.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.