Nem mindenhol örülnek az önvezető autók megjelenésének. Míg Németországban már saját KRESZ-táblája is van a gépeknek, a világ másik felén épp most tiltják ki az utakról őket.
Az elmúlt években egyre több ország útjain jelentek meg az önvezető autók, és ez a tendencia egész biztosan folytatódni fog. Németországban például saját KRESZ-táblát is kaptak, de már Budapesten is ott vannak a forgalomban (ráadásul ez egy magyar fejlesztés). Úgy tűnik azonban, hogy egy igen jelentős piac egyelőre nemet mond erre a technológiára.
Az Engadget beszámolója szerint India közlekedésügyi minisztere kerek-perec kijelentette, hogy az országban egész egyszerűen nem engedik meg, hogy önvezető autók guruljanak az utakon.
A dolog kissé meglepő, tekintetbe véve, hogy más téren viszont igenis támogatják a fejlődést: elég csak azokra a vonatokra gondolni, amitől a MÁV jó eséllyel 10-20 évre van még.
Gondolhatnánk, hogy a miniszter a közlekedés biztonsága miatt ilyen szigorú, azonban nem ez a helyzet. Nitin Gadkari ugyanis az emberek munkahelyét félti, ezért nem enged be olyan technológiát az országba, ami az emberek munkahelyét veszélyezteti. Indiában jelenleg 22 ezer hivatásos sofőr van, de a jövőben további ötezerrel nőhet a számuk.
Más kérdés, hogy a Google és az Uber vezetői szerint nem valószínű, hogy egyhamar Indiába mentek volna tesztelni, tekintetbe véve a kaotikus közlekedést.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.