Autó hvg.hu 2017. június. 29. 10:26

Rokkantkártyák lopására szakosodott férfit fogott el a rendőrség

Most már a hatóságok vendégszeretetét élvezi a budapesti tolvaj, aki az elmúlt hetekben kifejezetten rokkantkártyákra utazott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a nyomozók elfogták azt a budapesti lakost, aki idén május 15. és június 25. között Terézvárosban több autót is feltört. Az ötven esztendős G. Tamás néhány hét alatt összesen hét parkoló autó ablakát törte be, és a járművekből öt mozgáskorlátozott parkolási igazolványt, valamint két navigációs készüléket lopott el.

Az elkövetőnek nem volt szerencséje, ugyanis a rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították, és június 27-én, vagyis most kedden az esti órákban Budapest VI. kerületében a Könyves Kálmán körúton elfogták. G. Tamást a rend őrei lopással vádolták meg és őrizetbe vették – a férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.