Az amerikai Rocky Jimenez egy 2016-os Ferrari 488 GTB-t kötött el, de nem jutott vele messzire. Most fél Amerika rajta röhög.
Az amerikai Georgia állambéli Rocky Jimeneznek kifejezetten jó ízlése van: a Ferrari 488 GTB egy 2016-os modellje tetszett meg neki. Megértjük, piszok szép egy autó, a férfi azonban úgy gondolta, tesz is érte, hogy az övé lehessen. Simán ellopta.
Az SFGate beszámolója szerint még múlt vasárnap kapták el a rendőrök, akik azzal gyanusítják, ő kötötte el a 245 ezer dolláros (kb. 68 millió forintos) autót a kaliforniai San Rafaelben. Persze a gyanúnál azért egy fokkal többről van szó, a férfi ugyanis konkrétan a Francisco Boulevard East és Shoreline Parkway sarkán kéregetett az arra járóktól pénzt, hogy meg tudja tankolni a Ferrarit.
Az arra járó rendőröknek Jimenez azt mondta, az autó az övé, két évvel korábban vásárolta. Mivel az egyenruhások nem hittek neki, a férfi azt mondta, a hátizsákjában vannak a papírok, és odaadta a rendőröknek, hogy keressék ki belőle. Találtak is nála két Ferrari-kulcsot, a papírokat viszont – milyen meglepő – nem.
A rendőröknek végül a helyi kereskedés egyik alkalmazottja erősítette meg, hogy a kocsit ellopták, így Jimenez rövid, de annál izgalmasabb autózása szomorú véget ért.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.