Hamarosan végre megérkezik a kereskedésekbe a Model 3, melyről most új információk szivárogtak ki.
A Tesla tavaly március végén lebbentette fel a fátylat a sokak által várva várt Model 3-ról, mely a vállalat elérhető árú elektromos autója. A Model S-nél jelentősen olcsóbb újdonság tömeggyártása hamarosan meg fog kezdődni, ezt követően pedig a kereskedésekben is fel fognak bukkanni az első Model 3-asok, mely típusról most új információk láttak napvilágot.
Kiszivárgott ugyanis egy elsősorban a Tesla értékesítőknek szánt dokumentum, mely szerint a Model 3 a Model S kisebb, olcsóbb és szerényebb tudású testvérmodellje. Az új típus 5,6 másodperc alatt abszolválja a 0-100-as sprintet, ami ugyan messze elmarad a Model S 2,3 másodperces űridejétől, de még így is abszolút tiszteletre méltó érték.
Egy feltöltéssel maximum 345 kilométeres távolságot lehet majd megtenni a Model 3-mal, melynek Supercharging töltése már nem ingyenes, hanem fizetős lesz. Az ötszemélyes új modell belsejében egy darab 15 colos érintőkijelző található, szemben a Model S-ben lévő két darabbal, melyek közül a nagyobb példány 17 colos.
Míg a Model S-ből több mint 1500-féle konfiguráció létezik, addig a Model 3-at kevesebb mint 100 változatban lehet majd megvásárolni, és sajnos a szállítási idő sem 30 nap, hanem 1 esztendő. Ha valaki most megrendeli a Model 3-at, az legkorábban 2018 közepén ülhet majd bele az új autójába.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.