Autó MTI 2017. május. 06. 13:46

350 milliót kaszált a trükkös autókereskedő

Mintegy 350 millió forint kárt okozott az államnak egy német autókkal trükköző szolnoki kereskedő, aki kikerülte az általános forgalmi adóra vonatkozó szabályokat.

Az adóhatóság szerint költségvetési csalással gyanúsítható a kereskedő, aki egy szlovák cégen keresztül is "megfuttatta" a külföldről hozott gépjárműveket. Az általa irányította bűnbanda eltitkolta a Németországban vásárolt kocsik eladásából származó bevételeit, az adófizetést autójavításról és alkatrészvásárlásról szóló fiktív számlákkal akarta megúszni. A valótlan számlákat kiállító, adót és járulékot egyáltalán nem fizető társaságokat olyan strómanok vezették, akiket az autókereskedő irányított a háttérből - írta az MTI.

Fazekas István

A kereskedő további nyereséghez jutott azzal is, hogy hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltette, mintha egy szlovák cégen keresztül vásárolta volna meg a gépjárműveket. Az így, eredetileg Németországban, nettó áron beszerzett kocsikat több magyar cégen átszámlázták, belföldi beszerzést színlelve.

A pénzügyi nyomozók és a revizorok több helyen tartottak házkutatásokat, adatokat mentettek le számítógépekről, tanúkat hallgattak ki. A rajtaütéskor hamis számlákat, adásvételi szerződéseket és több cégbélyegzőt is lefoglaltak. Az okozott kár enyhítésére nyolcvan autót foglaltak le az adóellenőrök. A gyanúsítottakat őrizetbe vették - olvasható a közleményben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.