Az eBay-en kezdték el árulni az első ránézésre egy roncstelepre való Volkswagent, de a tulajdonosok se gondolták, hogy ennyire bepörög az ára.
Használt autók vásárlásánál még akkor is nagyon pórul járhat az ember, ha felkészült és jó alaposan megnézi, milyen autót fog vásárolni. Vannak ugyanis eladók, akik előszeretettel tartják vissza a legfontosabb tudnivalókat a kocsiról, így aztán a jó szándékú laikusok a végén azon kapják magukat, hogy a roncstelepen próbálják meg leadni az általuk vásárolt selejtet. Szerencsére annak a bizonyos lónak van egy másik oldala is, amikor minden fontos információhoz hozzá juthatunk. Úgy tűnik, ez a kifizetődőbb megoldás.
Az alábbi, 1962-es Volkswagen kisbuszt az eBayen árulja a tulajdonosa, és ahelyett, hogy megpróbálná szépíteni a dolgokat, nemes egyszerűséggel felpakolta a kocsiról készült képeket. A látvány meglehetősen nyers.
Éppen ezért nem is adott meg konkrét összeget az eladásra, vigyék az emberek annyiért, amennyiért gondolják. A dolog viszont bejött, a jelenlegi állás szerint ugyanis mintegy 10 100 dollárt, vagyis átszámítva mintegy 2,9 millió forintot adna érte a legutolsó licitáló.
A jelenlegi tulajdonos szerint ahhoz, hogy a kocsi újra a régi állapotában tündököljön, még több tízmilliót kellene rákölteni. És, valljuk be, valószínűleg igaza van.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.