A wolfsburgiak egy több mint húsz esztendős prototípussal rukkoltak elő - érdemes rápillantani.
A Volkswagen hivatalos gyári múzeumának kínálata egy olyan új darabbal bővült, melyet eddig még sosem állítottak ki nyilvánosan. A keresztségben Volkswagen CC1 nevet kapott prototípus 1994-ben készült, vagyis idén immár 23 esztendős.
A német vállalat munkatársai elmondták, hogy a VW CC1 tulajdonképpen nem más, mint az 1999 és 2005 között gyártott Audi A2 korai elődje, és felvázolja, hogy a 90-es évek elején és közepén körülbelül hogyan képzeltek el egy áramvonalas, könnyű és kisfogyasztású városi járművet.
A fejlesztők célja az volt, hogy egy olyan kisautót készítsenek, mely 100 kilométerenként kevesebb mint 2 liter üzemanyagot fogyaszt, és amely remek értékeléssel megy át az NCAP törésteszten. A CC1 meghajtásáról egy háromhengeres dízelmotor gondoskodik, mely a 35 lóerejét egy korai DSG automataváltón keresztül juttatja a kerekekhez.
A mindössze 0,2-es légellenállású és igen minimalista kivitelű prototípus tömege alig 440 kilogramm, vagyis körülbelül fele az Audi A2 tömegének.