Autó hvg.hu 2017. március. 28. 13:16

Oroszország Győrben: buszsofőr és három autós verekedett össze a pirosnál – videó

A busz fedélzeti kamerája rögzítette az egész jelenetet, az ügyészség most emelt vádat ellenük.

Az orosz autós videók híre legendás, nem véletlenül: bár a világ számos pontján készül olyan felvétel, amiben két (vagy több) autós egymásnak esik, mégis, Keletről mintha több ilyen érkezne. Viszont "orosz autós videó" valóban nem csak Oroszországban készül, most épp Magyarországon készült egy ilyen jellegű felvétel. Egész pontosan Győrben.

Az alábbi eset még 2016 nyarán történt, a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség azonban most emelt vádat a videóban szereplő három férfi és egy nő ellen.

A felvételen – amit a 444 töltött fel a YouTube-ra – jól látszik, hogy a piros lámpánál a buszsofőr valamiért leszáll a járműről, majd odamegy az előtte álló bordó Opelhez. A szóváltás vége az lett, hogy az Opel utasa, valamint az előtte álló személyautó sofőrje (az Opelt vezető nő testvére) kipattant a kocsiból, és együttes erővel próbálták "leszerelni" a sofőrt, aki viszont nem hagyta magát, sőt, még vissza is támadt.

Amikor már épp lezárult volna a dolog, kiszállt az Opelből a nő, majd egy pofont próbált lekeverni a buszsofőrnek.

A verekedés következtében a vádlottaknak – a buszsofőrön kívül – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek. Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, valamint a buszsofőrt ezen felül testi sértési cselekmények elkövetésével is vádolja.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.