Autó hvg.hu 2016. december. 10. 17:11

309 km/h-val repesztett a Porsche, amikor balról simán leelőzték – videó

A stuttgartiak autóját úgy hagyták faképnél, mintha egy rajtnál felejtett volna el a sofőr a gázra lépni.

Jó néhány felvétel került már fel a netre arról, hogy valaki egy méregdrága sportkocsi volánja mögött azt rögzíti, milyen végsebességre képes az autója. A dolog persze nem veszélytelen, hiszen elég egy rossz mozdulat, és azonnal karambol lesz az esztelen száguldozásból, függetlenül attól, hogy Magyarországon, vagy a világ bármely másik részén hajtja valaki a gépet. Az autó-motor most egy újabb ilyen felvételt talált, de a dolog sokkal meglepőbb véget ért, mint azt elsőre gondolnánk.

A Porschéban telefonnal rögzítetették, hogy 309 km/h-ig gyorsítja a sofőr gépet, ám a jelek szerint ez sem volt elég. A kocsi mögött ugyanis feltűnt egy Subaru, aminek a sofőrje köszönte, nem kért a turistatempóból, így a belső sávba kivágva rálépett a gázra. A Porsche úgy maradt le mögötte, mintha állva hagyták volna egy rajtnál, a subarus melle pedig minden bizonnyal feszült a büszkeségtől.

Még több autós videóért kattintson ide. Hasonlókért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.