Autó hvg.hu 2016. november. 03. 10:56

Minden harmadik német használt autóban tekerték az órát

Egy német autóklub saját számításai szerint a német autók közel harmadában nem valós a kilométeróra állása. Az eléggé megdöbbentő adatot az Automobilclub von Deutschland (AvD) vetette fel a saját adataira támaszkodva.

Az órák visszatekerése technikailag igazán nem jelent kihívást – mondták el a legnagyobb német autóklub az ADAC részéről is. Persze kódoló és kódoló közt is jelentős eltérések vannak, a mindent tudó 7000 euróba kerülő profi szerkezettől kezdve a 200 eurós kínai gyártmányokig. A módszer ugyanaz, a digitális kijelzőt a diagnosztikai porton keresztül elérve „tekerik vissza” az órát. Az ADAC azt is kimutatta, hogy nincs olyan modell, amelyen nem lehetne valamilyen módon visszatekerni az órát. A megoldás minden esetben a kilométerórák állásának hivatalos adatbázisban történő rögzítése lenne szervizelés során, ezt szorgalmazza az AvD-is, amely adatok aztán, a nyilvánosan is elérhető adatbázisban ellenőrizhetők lennének.

Mindenesetre addig is, egy használt autó értékesítésénél kulcskérdés a kilométeróra állása. Az ADAC – eléggé általánosító – számításai szerint egy manipulált autó eladási ára akár 3000 euróval is növekedhet kedvező óraállás esetén, vagyis évente összességében akár 6 milliárd eurós gazdasági kárt okozhatnak így a csalók. Az óratekerés Németországban is meglehetősen súlyos vétség, egyévnyi szabadságvesztéssel honorálhatják. Nyilván a nehézség, hogy akárcsak nálunk, ezt tettenéréssel kell bizonyítani, ami igencsak nehéz.

A magyar részről önmagában az tűnik elég szörnyűnek, ha egy eleve tekert órájú német autót a magyar nepperek még visszatekernek, akkor aztán végképp távol kerül az autó a valóságtól.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.