Autó hvg.hu 2016. október. 25. 08:16

206 km/h-nál meszelték le a sofőrt, ilyen magyarázatot még a rendőrök sem hallottak

A brit Lee Rutherfordnak nem ez volt az első kihágása, de az biztos, hogy a legextrémebb.

Valljuk be őszintén: senki sem szereti, hogy a gyorsétteremben vásárolt étel pillanatok alatt képes kihűlni, így hiába siet vele az ember haza, nem tudja azt melegen elfogyasztani. A brit Lee Rutherfordot viszont kifejezetten idegesítette a dolog, ezért úgy döntött, megpróbálkozik a lehetetlennel, és hazaér, amíg még meleg a sajtburesz.

A Metro beszámolója szerint a férfi számításait a rendőrök húzták keresztül, ugyanis feltűnt nekik, a megbütykölt Renault Clio mintha gyorsabban menne a kelleténél. Igazuk is volt, a kocsi ugyanis 129 mérföld/órával száguldott Rutherford otthona felé, vagyis nagyjából 206 km/h-s tempót diktált. Ez még egy versenypályán is megsüvegelendő teljesítmény lenne.

Az eset még februárban történt, az ügyében a napokban hoztak ítéletet. Ezek szerint a férfi egy 20 hetes, egy évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, emellett a bíróság elrendelte, hogy egy nehezített forgalmi vizsgát kell tennie. Mindezek mellé pénzbüntetést is kapott, 1120 fontot (kb. 380 ezer forint) kell fizetnie büntetésként és az egyéb költségek megtérítésére. Mondanunk sem kell, a jogosítványát egy időre elvették.

A férfit egyébként nem először ítélték el, 2004-ben már ittas vezetésért is elkapták.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.