Ennyi van az órájában. Csaknem 1,3 millió kilométer. Kipróbáltunk egy ilyet.
A Skoda Európa-szerte turnéztatja egy autóját, amely futásteljesítménye alapján mostanra 31-szer kerülte meg a Földet. Pedig a kis Fabia maximum Európa útjait koptatta, de azt elég keményen. Tízéves korára belecsavartak 1 258 632 kilométert, ami eddig életének 3615 napjára vetítve napi több mint 300 kilométer futást jelent. Szürreális, igaz? Hát, nem egy nyugodt élet, de ez is olyan, mint a jó fogsor ötvenévesen, ha megvan a kellő gondoskodás, nem lehetetlen.
Az első generációs Fabia eleve kicsit olyan, mintha rosszul lőtték volna be anno az anyakonszernnél. Milyen is legyen az éppen átvett cseh márka a Skoda kisautója, hogy ne fenyegesse a VW Polót, de eléggé meggyőző legyen, hogy rákapjanak a vevők. Utólag megítélve biztosan jobb lett, mint amilyennek talán a német tulajdonú konszern székhelyén is szerették volna. A két következő generáció, sokkal kevésbé sikerült ilyen meggyőzőre. A Volkswagen-konszern addigra nagyon kimódolta, kinek mennyi jár a pénzéért, hogy a márkák közötti sorrend azért érzékelhető legyen.
Egy ilyen közel 1,3 milliót futott autónak leginkább eszmei értéke van, de az nagyon. Hiába egy 30 milllás új Audi Q7 e-tron, amit esetleg tesztautóként kapunk, abból éppen most ontják a gyárak az új darabokat, de egy 1,3 millió kilométert futott Skoda Fabiát nem lehet minden nap leakasztani. Ennek megfelelően nagy tisztelettel viszonyultunk a géphez. Egy ilyen sokat látott autónak egyébként sincs piaci ára, keresni is felesleges 400-500 ezret futott autós hirdetést, nagyjából nem lesz, mert minek? Ki merné megvenni?
Pedig biztos vannak valójában ilyen autók a placcon. Csak hát, bevált módszerek is vannak ellene, hogy ne legyen félmillió az órában.
De milyen is egy ilyen csoda-Skoda?
Az egész karosszérián persze számtalan kis burgonya chips-szerű lepattogás van, és a beltér is visszaadja az elmúlt évek nem éppen nyugdíjas tempóját. A kormány tükörsima, a váltógombját, mintha egy sörétes puskával lőtték volna telibe, az üléskárpit, mint a könyvelők öltönyének könyöke, a leginkább nyúzott területen felfeslett, a pedálgumik, mint a letaposott házi papucs sarka, ferdén lekopott. A műszerfali kijelző pixelei is hangulatosan homályosak mára. Elfáradtak ezek. A sofőrülés is mély és kemény, pedig biztos nem 100 kilós rögbisek jártak vele.
Persze nincs ingyen 1,3 millió kilométer |
- 236 liter motorolaj, 9 garnitúra fékbetét, 4 aksi, 8 garnitúra ablaktörlőlapát - szélvédőcsere (473 898 km-nél), tömítéscsere (525 125 km-nél), váltóműjavítás (898 716 km-nél), turbófeltöltő-csere (991 507 km-nél), kuplungcsere (1 071 000 km-nél), hengerfejtömítés-csere (1 082 000 km-nél), szelepemelő-csere (1 218 000 km-nél). Mindent gyári alkatrésszel cseréltek. - eredeti kormánymű, minden karosszériaelem eredeti, a kipufogórendszer eredeti, a belső kárpit eredeti. |
De, eközben a használatot döntően befolyásoló elemek, mint a futómű, a motor, köszönik szépen kiváló egészségnek örvendenek. Ez az 1896 köbcentis dízelmotor (PD TDI), amely hivatalosan 100 lóerős, mind a mai napig bőven érződik is annyinak. A 240 Nm-es nyomatékának köszönhetően, ami 1700-1800-as fordulatoknál még mindig szépen meglódítja a kasznit elismerést vált ki.
A gondos karbantartás miatt pedig, egyáltalán nem szenved menet közben, nem instabil a kormányzás, sem a jármű futása, nem kopog sem a motor, sem a futómű, a fék rendben, az ABS dolgozik, ha kell, a váltó pontos, és szerencsére minden fokozatot egyformán szeret. A tempomat is működik, a klíma sarkköri levegőt fúj, a villanyablakok működnek, bár itt az első tényleges baki, a jobb hátsó nem megy le.
A Fabiák jellegzetes, idegesítő misztériuma a hátsó ajtónál beázás, ami miatt az ajtók gumi tömítései alatt megáll a víz itt nem is látszik, pedig, ha ez egyszer elkezd rozsdásodni, akkor vége a szép állapotnak az biztos. Egyébként szerkezetileg itt-ott azért van rozsda, ami miatt nem patika teljesen az autó, az A-oszlop aljában vagy a küszöbök alján már hólyagos a festék.
A nagy kérdés persze, ha beüt valami tényleg komoly, mennyit lenne érdemes rákölteni? Vélhetően semennyit, nyugdíjazni lehet a gépet, de semmiképpen nem temetni.
Korábbi autós tesztjeinket ide kattintva találja. Még több tesztért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.