Vállalkozás Fülöp István 2025. február. 21. 05:45

Kétszeresére nőtt a 4iG árfolyama, amióta Jászai Gellért Elon Muskkal barátkozik

A tőkepiac pozitív fejleményként értékeli, hogy az űripari fejlesztéseknél december óta egyre szorosabb a kapcsolat a 4iG és a SpaceX között. A tulajdonos Elon Musk pedig a lehető legjobb pozícióban van ahhoz Donald Trump első embereként, hogy a saját érdekei mentén mozgassa a szálakat.

A 4iG részvényárfolyama szinte töretlenül növekedik azóta, hogy Jászai Gellért december 9-én (Orbán Viktort és Szijjártó Pétert elkísérve) találkozott Elon Muskkal az amerikai elnök, Donald Trump mar-a-lagói birtokán. A cég papírjainak árfolyama a következő két nap során 11,6 százalékkal emelkedett, a következő nagy ugrás pedig január 13-15. között (+13,3 százalék), valamint január 20-24. között (+29 százalék) történt.

Ezt követően némi hullámzás mellett február 19-én lőtt ki ismét az árfolyam, minden bizonnyal arra a hírre, hogy Jászai Gellért, a 4iG elnöke találkozott a Musk tulajdonában lévő SpaceX üzleti és kormányzati kapcsolatokért felelős alelnökével, Tim Hughes-zal a washingtoni magyar nagykövet, Takács Szabolcs társaságában.

Takács Szabolcs, Tim Hughes és Jászai Gellért (b-j) a 2025. február 19-i találkozón
Jászai Gellért Linkedin-oldala

A hirtelen emelkedések során a forgalom is kimagasló volt: a decemberi találkozó utáni három napban a korábbi néhány tízezernyi részvény helyett közel 2,2 millió értékpapír cserélt gazdát, január 20-27. között 3,9 millió, február 19-én 1,2 millió, másnap már 1,88 millió (lásd ábránkat). Ilyen magas forgalomra utoljára 2021 szeptemberében volt példa – olvasható ki a BÉT kereskedési adataiból.

Eközben az árfolyam 810 forintról 1740 forintra emelkedett, ami 214 százalékos emelkedést jelent, de február 20-án ideiglenesen átlépte az 1900 forintot is, a szerdai 3,4 milliárd forintos napi forgalom pedig a dobogóra repítette a papírt.

A három Muskétás

Egy Elon Muskkal való együttműködés ígérete tehát úgy tűnik, hogy önmagában is elég ahhoz, hogy néhány hónap alatt megduplázza egy világűr felé kacsingató telekommunikációs cég értékét. A 4iG űrprogramjáért a cégcsoporton belül az űr- és védelmi ipari vállalatokat egyesítő 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. felel. A program alapját a nyár óta Martonvásáron épülő űrtechnológiai gyártóüzem adja, amely 2026-tól lesz képes legfeljebb 400 kilogramm összsúlyú, alacsony Föld körüli pályán (kevesebb mint kétezer kilométer magasságban) keringő LEO-műholdakat gyártani.

A tervek szerint a 4iG egy 25 ezer kilométer magasan keringő geostacionárius, azaz a Föld forgási sebességével megegyezően haladó (GEO), valamint további nyolc LEO-műholdat bocsátana fel 2028 és 2032 között. Ezek irányítását és üzemeltetését, illetve a műholdakból származó adatok elemzését és feldolgozását is két saját földi állomásról biztosítaná a vállalat.

Az űr és védelmi ipari holdingvállalat vezérigazgatója, Sárhegyi István korábban úgy fogalmazott: „A geopolitikai helyzet nem csupán rávilágított a védelmi felhasználás jelentőségére, hanem ezzel párhuzamosan a piaci felhasználási lehetőségek is felértékelődtek”. A vállalat célja pedig az, hogy földmegfigyelési adatszolgáltatóként mindkét szegmenst kiszolgálja.

Partnerség az Axiom Space-szel is

A 4iG február 17-én jelentette be, hogy együttműködési szerződést kötött az amerikai befektetők kezében lévő, űrinfrastruktúra-fejlesztő Axiom Space-szel, amely elsőként szeretne kereskedelmi űrállomást építeni és üzemeltetni. Az amerikai vállalat mikrogravitációs kutatásokhoz biztosít megoldásokat, például az űrbéli adathálózatokhoz, adattároláshoz és feldolgozáshoz. Az Axiom a NASA-val együttműködve jelenleg az Axiom Station nevű projektjén dolgozik, amely az ISS (Nemzetközi Űrállomás) moduljaként indulna, majd annak visszavonulása után önálló űrállomássá válna.

Az amerikai cég ezen felül a Musk kezében lévő SpaceX-szel is szorosan együttműködik, az űrturizmus és a kereskedelmi űrküldetések során a SpaceX Crew Dragon űrhajóját és Falcon 9 rakétáját használja az indításokhoz.

Axiom Space Mission 2 (Ax-2) misszió indítása a floridai Kennedy Űrközpontban 2023. május 21-én
AFP / ANADOLU AGENCY / Paul Hennesy

A 4iG a HVG kérdésére közölte: az Axiom Space-el tavaly októberben a Milánó IAC-on (Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus és Kiállítás) aláírt előzetes keretmegállapodással alapozta meg a kapcsolatot. A mostani bejelentés pedig már arról szól, hogy közös munkacsoportot hoznak létre kifejezetten a földkörüli adatközpont-szolgáltatások (Orbital Data Center) területén.

A munkacsoportban való részvétel és együttműködés teljes mértékben kölcsönös szakmai alapokon nyugszik, ahogyan a fejlesztési és kutatási tevékenység jövőbeli finanszírozása, illetve a fejlesztések megvalósítása is

– fogalmazott a vállalat.

Ugyanakkor arról, hogy pontosan miről tárgyalt Jászai Gellért a SpaceX egyik vezető beosztású tagjával a napokban, a vállalat egyelőre titkolja, és jövőbeli tájékoztatást ígért. Annyi biztos, hogy a 4iG-nek szüksége van egy olyan cégre, amely képes lesz eljuttatni a világűrbe a műholdjait, december elején, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésén is elhangzott, hogy több jelölt is szóba jöhet, aki erre képes lehet.

Geostacionárius műhold felbocsátásra az Egyesült Államokban az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX és a United Launch Alliance (a Lockheed Martin Space és a Boeing Defense, Space & Security közös vállalkozása), Európában pedig a francia-német Ariane Space rendelkezik képességekkel. Így kézenfekvőnek tűnik, hogy a magyar telkócég vezetője ezzel kapcsolatban járt újabb egyeztetésen az amerikai űripari vállalatnál, és körvonalazódni látszik egy jövőbeli 4iG–SpaceX-együttműködés.

Márpedig Elon Musk az elmúlt hónapokban sokat tett azért, hogy a csapból is ő folyjon. Donald Trump kiterjesztett csápjaként és a hivatalos megbízás nélkül működő kormányzati hatékonyságért felelős szervezet (Department of Government Efficiency – DOGE) vezetőjeként számos olyan amerikai szövetségi szervezet munkájába belenyúlt, illetve jutott hozzá ezáltal érzékeny adatokhoz, amely előmozdíthatja az üzleti érdekeltségeinek sikerét is, a vele való egyre szorosabb kapcsolatot pedig a piac úgy tűnik, kifejezetten pozitív fejleménynek értékeli.