Autó hvg.hu 2016. szeptember. 28. 09:11

Sok értelme nincs, de látványos: egykeréken csinálták végig a leghíresebb motorversenyt

A Man-szigeti közúti versenypálya mind a 60 kilométerét egy keréken. Nem kis teljesítémény.

Dougie Lampkin neve garantáltan ismerős lehet azoknak, akik láttak már motorkerékpáros triálversenyt, hiszen a brit zseni tizenkétszeres világbajnok, vagyis a sportág egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Az idén épp negyvenéves versenyző ezúttal nem egy újabb győzelemmel került be a hírekbe, hanem azzal, hogy egykerekezve teljesítette a híres Man-szigeti TT verseny 60,67 kilométeres távját.

A megmérettetésre egy speciálisan felkészített Vertigo 300 triálmotorral vágott neki, amit egy plusz hátsó kilépővel és fékkel, valamint egy elektromotorral láttak el, melyek közül utóbbi az első kerekek folyamatosan forgását biztosította az egyensúly érdekében. Dougie mintegy másfél óra alatt teljesítette a távot, ami alatt nagyon elfáradt, de már készül is a világbajnokság utolsó fordulójára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.