Autó hvg.hu 2016. június. 19. 12:36

Ilyen lesz Mr. Bean autója a következő 100 évben

A tervek szerint nagy változás előtt áll a Mini.

A BMW a jövő 100 évet predesztináló koncepcióautója, valamint a Rolls-Royce futurisztikus tanulmányautója után ezúttal a BMW-csoporthoz tartozó Mini mutatta meg, hogyan is képzelik el a márka következő 100 évének modelljeit.

Az már első ránézésre is nyilvánvaló, hogy ez az autó már nagyon nem Mr. Bean autója lesz, hol vannak már azok az idők, amikor a brit folklór meghatározó figurája az autó tetejére szerelt kanapéról irányította a kocsit. De akkor milyen lesz?

A Mini tervei szerint egy abszolút személyre szabható gépet kapunk majd, és itt most nem csak azt kell érteni, hogy megjegyzi az ülés dőlésszögét, vagy a távolságát a kormánytól. Nem. Egyrészt mindenkit felismer, így egy névere szóló üdvözléssel köszönti a sofőrt az aszfalton és a műszerfalon is, majd a kormánykerék, valamint a fék és gázpedál is a sofőr elé gördülhet. Itt jegyeznénk meg, hogy ha az önvezető autók mégsem jönnének be, remélhetőleg hasonló technológiai elgondolással végre kitalálja valaki, hogy az autó a brit baloldali és a hazánkban használatos jobboldali közlekedéshez is alkalmazkodjon.

De visszatérve a Minihez, a cég látszólag az átlátszó anyagokban látja a jövőt. A legszembetűnőbb eszköz azonban egyértelműen az úgynevezett Cooperizer, ami a mostani Minikből ismert hatalmas kerek műszerfal 21. századi megfelelője, vagyis egy fény alapú interaktív vezérlő interfész. Itt lehet majd ellenőrizni a sebességet, beállítani a klímát és megadni minden fontos dolgot, ami az autó működéséhez szükséges.

Persze mindez egyelőre csak koncepció, de az biztos, hogy érdekes jövő elé nézünk ezzel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.