Az Avtoros Shaman 8x8 jobb, mint bármi, amit eddig láttunk.
Ha valamihez az oroszok nagyon értenek, akkor az a terepjárók gyártása. Kezdésnek ott van rögtön a világ legjobb ilyen járművének kikiáltott Sherp, de megemlíthetnénk a Burlakot is, ami szintén egy bestiális gép lett. Azonban van nekik még egy Avtoros Shaman 8x8 is, ami szintén egy ATV, vagyis egy minden terepviszonyra kiképezett valami.
Az autó abból a szempontból nem új, hogy mutogatták már 2014-ben is, most azonban egy új, jó sok részlettel megpakolt promóvideót is készítettek hozzá. A gép 4,8 tonnát nyom, egyszerre lehet mind a nyolc kerekét kormányozni, a felépítésének köszönhetően pedig nemcsak a szárazföldön, hanem a vízben is simán el tud menni. Míg előbbi környezetben 70 km/h a végsebessége, addig utóbbinál csupán 5 km/h. A magassága 2700, szélessége 2500, míg a hossza 6300 mm. A gépet egy 180 lóerős turbódízelmotor hajtja meg, amire szükség is van, látva, hogy szükség esetén milyen terepviszonyokat kellene legyőznie.
A terepjáróért 88 ezer fontot, vagyis nagyjából 35 millió forintot kérnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.