Rövid időn belül már a sokadik Aventador vált a lángok martalékává. Ezúttal Londonban égett le egy.
Az utóbbi időben több olyan esetet is rögzítettek már, amikor egy Lamborghini a lángok martalékává válik. Hogy ez mennyire szériahiba, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre nem túl biztató jel, hogy sorra gyulladnak ki az olasz sportautók. Legutóbb Tokióban vált a lángok martalékává egy Aventador, de égett már ki Lamborghini úgy, hogy épp végzett a márkaszervizben. Dubajban menet közben gyulladt ki szintén egy Aventador, de a világ egyik legkülönlegesebb modellje is csúnya véget ért. Most egy újabb eset kerülhet fel a nem túl előkelő listára: Londonban kapott lángra egy Aventador.
Az Express beszámolója szerint még június 8-án történet az eset, amit hat tűzoltó próbált meg eloltani. A sárga Aventador az utca közepén, egy forgalmas kereszteződés közelében égett, így a rendőrségnek a forgalmat is el kellett terelnie egy időre. A szemtanúk szerint a tűz elsőre nem is volt feltűnő, mert a kipufogó környékéről indult ki, így pont olyan volt, mint amikor a versenyautók csövéből kicsap a lángcsóva. Nem sokkal később azonban már a motorra is átterjedt, ekkor kezdtek el kiabálni a sofőrnek, hogy ég az autója.
Egy másik szemtanú szerint a sofőr felbőgette a motort, mielőtt az lángra kapott volna, majd egy hangos durranás után kezdett el égni az autó.
Az autó tulajdonosa szerencsére ki tudott szállni a kocsiból, így senki sem sérült meg az esetnél. A Lamborghini központjában viszont valószínűleg egyre kényelmetlenebb lehet a fejleszők széke, mert rövid idő alatt jó néhány autójuk semmisült meg így. Nem csodálkoznánk, ha egy komolyabb visszahívást rendelne el a cég.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.