A sok európai egzotikum között szinte kuriózumnak számít a 6.2 literes, szívó V8-as motorral szerelt Grand Sport kivitel. Főleg úgy, hogy alap esetben hétfokozatú manuális váltóval szerelik.
Az ember nem győzi kapkodni a fejét a Genfi Autószalonon bemutatkozó autócsodák láttán, de a rengeteg európai egzotikum mellett egy amerikai sportkocsi is büszkén áll a reflektorok fényében. A Chevrolet standján ugyanis most debütált Corvette Grand Sport kivitel, amely a C7-es széria sportosabbra hangolt változata, igazi versenyautós pedigrével, szívdöglesztő megjelenéssel és egy hatalmas, régivágású V8-as motorral az orrában.
A kupé és kabrió kivitelben egyaránt elérhető Grand Sport az egyedi hűtőmaszkról, a kiszélesített hátsó kerékjárati ívekről, valamint típusspecifikus, 19 és 20 colos felnikről ismerhető fel. No meg a továbbfejlesztett műszaki tartalomról, ugyanis a hatdugattyús fékrendszere a Brembótól érkezett, az adaptív sportfutóművét új rugókkal és stabilizátorral hangolták feszesebbre a mérnökök, hátul pedig szériafelszereltségként jár az elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű.
A sejtelmesen domborodó motorháztető alatt a 6.2 literes, szívó V8-as motor lapul 460 lóerős teljesítménnyel és alapáron hétfokozatú manuális váltóval szerelve. Természetesen rendelhető 8-sebességes automatával is, de vétek lenne kihagyni a kézi váltót, hiszen manapság igencsak ritkaságszámba megy az ilyesmi egy ennyire erős sportkocsinál.
Aki komolyan gondolja a versenypályázást, annak érdemes a Z07 sportcsomaggal rendelnie, hiszen ez szénszálas optikai kiegészítőkkel, karbon-kerámia fékrendszerrel és Michelin Sport Cup 2 gumikkal fokozza a Corvette Grand Sportban rejlő lehetőségeket. A tökéletes összhatás érdekében pedig a Collector Edition színkombináción is érdemes elgondolkodni, mivel a sötétszürke fényezés a kék díszcsíkkal az utastérben is visszaköszön, ezzel megbolondítva az amúgy is dögös megjelenést.
Ha nem szeretne lemaradni a Genfi Autószalon legfrissebb eseményeiről, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.