Autó hvg.hu 2015. december. 03. 04:01

Megrázó videó: 3 embert elütött a Lamborghinijével, majd telefonálgatni kezdett

Az esetet egy járókelő rögzítette a mobiljával. Nem nagyon láttunk még ilyesmit.

Aki balesetet szenved az autójával, az általában két dolgot tesz: először megpróbál kiszállni az autóból, majd ha ez sikerült, értesíti a rendőröket, vagy szükség esetén a mentőket. Ez az indonéz férfi azonban nem egészen így reagált a dolgokra.

A DailyMail beszámolója szerint a 24 éves Wiyang Lautner Lamborghinijével egy Ferrarival versenyzett az utcán, amikor elvesztette uralmát a jármű felett, és egy fának csapódott. A férfi megpróbált kiszállni az autóból, ám ezt nemcsak az nehezítette, hogy az ablakon kellett kimásznia, hanem az is, hogy a művelet közben a telefonját nyomkodta, sőt egyszer még meg is állt telefonálni. Az esetet egy járókelő is felvette.

Az indonéz rendőrség tájékoztatása szerint a férfi három embert, a 44 éves Mujiantot, a 41 éves Srikanti, valamint férjét, az 51 éves Kuswantot ütötte el. Közülük ketten súlyosan megsérültek, Kuswanto pedig nem élte túl a balesetet. A rendőrség letartóztatta a 24 éves sofőrt.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.