Autó hvg.hu 2015. november. 18. 08:23

Bemutatkozott az a Lamborghini, amit nagyon hiányoltunk

A Huracán új alapkivitele 580 lóerővel és 150 ezer eurós indulóárral hódítana, és ami a legfontosabb, simán hátsókerék-hajtású.

Szédületes sebességre és menetstabilitásra képesek a modern összkerékhajtású Lamborghinik, de sokan vágynak arra a játékosságra és vezetési élményre is, amely a hátsókerék-hajtású autók sajátja.

Számukra készítette el a Lamborghini a Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozó Huracán LP 580-2-tőt, amely a nevéből fakadóan 580 lóerőt szabadít kizárólag a hátsó kerekekre. Ugyan az újrahangolt 5.2-es V10-es motorja 30 lóerővel gyengébb, mint az összkerekes kivitelben, a 4x4-es hajtáslánc eltávolításával 33 kilogrammot faragtak a súlyából a mérnökök (1389 kg).

Lamborghini

Ennek, illetve az 540 Nm-es csúcsnyomatéknak köszönhetően alig lassabb az LP 610-4-nél, szám szerint 3,4 másodperc alatt teljesíti a nulla-százas állórajtot, a végsebessége pedig eléri a 320 kilométer/órát. Gyakorlatilag lényegtelen információ egy ilyen autónál, de az olaszok büszkék rá, hogy a hengerlekapcsolós technológiának köszönhetően az átlagfogyasztása a katalógus szerint csupán 11,9 liter.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a hajtásláncon kívül az első lökhárítóját is átszabták, annak érdekében, hogy vizuálisan is megkülönböztethető legyen, továbbá újrahangolták a futóművét és a kormányművét, valamint a hátsókerékhajtáshoz igazították a menetstabilizáló elektronikát. Manuális váltó továbbra sem rendelhető, a hétsebességes duplakuplungos automata maradt az egyetlen opció.

Lamborghini

A Lamborghini LP 580-2 súlya 40:60 arányban oszlik el az első/hátsó tengelyen, az abroncsai 19 colos, modellspecifikus Pirelli P Zerók, az indulóára pedig 150 ezer euró, amivel jelentősen olcsóbb a 169 ezer euróról induló összkerekes kivitelnél.

Lamborghini
Lamborghini
Lamborghini
Lamborghini

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.