Autó hvg.hu 2015. november. 09. 17:16

Nem finomkodnak: 1000 lóerős elektromos autó épül

Rárúgná az ajtót az elektromos autók piacára a texasi Hennessey tuningcég.

A múlt héten ért véget a világ legnagyobb tuningshow-ja, a Sema, de még mindig van egy-két érdekesség, ami miatt érdemes beszélni a rendezvényről. Például ezért, mert a Top Gear csapata a helyszínen futott össze a Hennessey alapítójával, aki igen érdekes dolgot árult el jövőbeni terveiről.

A tuningcég már nem is 2016-ra, hanem 2017-re koncentrál egy igen merész projekttel. Jelenleg azon ügyködnek, hogy az augusztus elején leleplezett, a világ leggyorsabb utcai sportautójaként emlegetett Venom GT F5-öt tisztán elektromos meghajtásúvá alakítsák át. Persze mindez elsőre nem tűnik túl nagy vállalkozásnak, ám John Hennessey tervei szerint 1000 lóerőt préselnének ki a járműből. És igen, ez az a pont, ahol az ember már felkapja a fejét.

Hennessey

A cég alapítója szerint a projektben az autó súlya lehet a döntő tényező, a mostani átépítéssel ugyanis 2 tonnát nyomna az autó, ami miatt finoman szólva sem lenne mozgékony a jármű. Hennessey azt is elárulta, hogy bár lenyűgözik a Ferrari, a Porsche és a McLaren hibrid gépei, de ők csak a tisztán elektromos hajtásra fókuszálnak.

Hogy pontosan mikorra készülnek el, azt egyelőre nem lehet tudni, a tervek szerint viszont jövőre már tesztelnék az F5 elektromos változatának prototípusát.

Hennessey

A Hennessey idén augusztusban leplezte le a limitált szériás Venom F5-öt. A 7.0 literes ikerturbós V8-as erőforrás nagyobb turbófeltöltőket, átdolgozott töltőlevegő-hűtőt és módosított üzemanyag befecskendő-rendszert kapott, amely a korábbi 1244 lóerős teljesítményről 1400 emelte a lóerők számát, mindezt egy 1300 kilogrammos autóban. További érdekességeket itt olvashat az autóról.

Ha kíváncsi, mi mindenen dolgozott eddig a Hennessey, azt ide kattintva nézheti meg.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.