A 4.0 literes, ikerturbós V8-as motorral hajtott AMG C63 Coupe egyelőre csak álcamintában látható, de az előbukkanó részletek és az izgalmas sziluett komoly bizakodásra adhat okot.
A V8-as erőmű az AMG C63 Coupe alapváltozatában 469 lóerőt és 648 Nm csúcsnyomatékot szabadít az aszfaltra, míg az S kivitelben 503 paripa és 698 Nm áll majd a sofőr rendelkezésére. Hogy mindez milyen menetdinamikai adatokkal párosul azt egyelőre nem árulták el a németek, de az egyértelműen látszik, hogy mindenképp túl akarták szárnyalni a nagy rivális BMW M4-et, amely a számadatok szintjén sikerült is.
Hogy ne csak papíron, de élményben is többet nyújtson a bajor sportgépnél, a Mercedes mérnökei nem csak az AMG csúcsváltozatot faragták sportosabbá, hanem az alapmodellt is, melynek eredményeként alacsonyabb súlyponttal és az elődhöz képest 2,5 centiméterrel mélyebb üléspozícióval számolhatnak a leendő tulajdonosok. Mindezt elsőként a szeptemberi Frankfurti Autószalonon próbálhatják ki először az érdeklődők, itt tartja ugyanis a premierjét az autó.
A várakozás napjait megkönnyítendő a Mercedes közzétett egy galériát, amiben egy álcamintás prototípus látható tesztelés közben. Ugyan még sok a fedett részlet, de az egyértelműen érződik, hogy a laposabb tetőív, a keskenyebb oldalablakok és a széles nyomtávok határozottan marconább és sportosabb megjelenést biztosítanak neki.