Autó hvg.hu 2015. július. 14. 10:34

Akár 800 milliót is érhet ez a tető nélküli Lamborghini Gallardo

A tető nélkülit a Concept S esetében tényleg úgy kell érteni, hogy nincsen neki, és még a klasszikus értelemben vett szélvédő is hiányzik róla.

November közepén rendezik meg New Yorkban az RM Sotheby’s aukciós ház „Art Automobiles” elnevezésű árverését, ahol kizárólag egyedi autócsodák fognak gazdát cserélni. A tervek szerint mintegy harminc autóra lehet majd licitálni, melyek közül az egyik legérdekesebb tétel a 2006-os Lamborghini Concept S tanulmányautó.
Lamborghini Gallardo Concept S
RM Sotheby’s

A 2005-ös Genfi Autószalonon bemutatott prototípust kiállítási darabnak szánták az olaszok, de a rengeteg pozitív visszajelzés miatt zöld lámpát kapott egy limitált széria. Végül azonban a rendkívül magas gyártási költségek és az időigényes gyártási folyamat miatt a Lamborghininél úgy döntöttek, hogy mégsem építenek belőle utcai verziót, így az egyetlen példány, ami létezik belőle, az a képeken látható, mindössze 180 kilométert futott nyitott karosszériás rakéta.
Lamborghini Gallardo Concept S
RM Sotheby’s

Hogy pontosan mire képes az 5.0 literes V10-es motorral szerelt Concept S azt nem tudni, de annyi biztos, hogy a széria Gallardónál jóval gyorsabb. És drágább is, méghozzá jócskán, ugyanis az aukciós ház becslése szerint valahol 2,4 és 3 millió dollár között lehet az értéke, amely átszámítva nagyjából 670 és 840 millió forint közötti összeg.
Lamborghini Gallardo Concept S
RM Sotheby’s
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.