Igen érdekes az i8 átalakított karosszériájába bújtatott hidrogén-üzemanyagcellás prototípus.
A napokban zajlik a BMW Innovációs Napok elnevezésű rendezvény a franciaországi Miramas városkában, ahol a bajorok olyan prototípusokat mutattak be, amelyeket eddig szigorú titokban tartottak. Közülük a legnagyobb durranás talán az i8 átalakított karosszériájába bújtatott hidrogén-üzemanyagcellás prototípus, amely valójában nem is újdonság, hiszen a bajorok már 2012-re elkészültek vele.
Hogy miért csak most mutatták be arra nincsen hivatalos válasz, de a többség szerint ebben nagy szerepe van a Toyotával megkötött partneri szerződésnek (akik szintén élen járnak az üzemanyagcellás hajtásláncok fejlesztésében), továbbá a bajorok ezzel szeretnék hangsúlyozni, hogy komolyan számolnak a technikával, és öt éven belül már gyártásba szeretnék küldeni.
Persze nem pont ezt a képeken is látható, fejlesztési és tesztelési célokra használt mattfekete űrautót, hanem például a szintén most leleplezett 5-ös GT-t, melyben ugyanez a technológia lapul a lemezek alatt, és már komplett tesztflotta fut belőlük az utakon.
A prototípus i8-ban egyébként az 1.5 literes motor helyén kapott helyet az üzemanyagcella kapott helyet, egyébként 242 lóerős teljesítményre képes, amivel hat másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből száz kilométer/órás tempóra.