Környezetkímélő új buszokat vesz Miskolc
75 új MAN buszt vesz Miskolc.
Hetvenöt új, MAN típusú, környezetkímélő gázüzemű autóbusz áll üzembe Miskolcon az év végéig, a buszok a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) meglévő, számos szempontból elavult járműveit váltják fel – mondta a járműveket bemutató pénteki sajtótájékoztatón Miskolc polgármestere.
Kriza Ákos elmondta, hogy az autóbusz-projekt 9,2 milliárd forintba kerül, amelyből 1,8 milliárd forint az állami támogatás, a fennmaradó részt kedvező lízingkonstrukcióval oldják meg.
A CNG-üzemű, azaz sűrített földgázzal hajtott buszok beszerzésével alacsonypadlós, kényelmes, klimatizált járművek állnak majd a miskolciak rendelkezésére, amelyek megfelelnek az EURO 6-os környezetvédelmi követelményeknek is – fejtette ki a polgármester.