Autó MTI 2015. február. 10. 06:10

Nem csak Budapesten kell nyugdíjazni az "öreg taxikat"

A készülő jogszabálytervezet szerint két év múlva nem lehetne Magyarországon tízévesnél idősebb autóval taxizni, de egységes megjelenést nem írnának elő – írta a Napi Gazdaság kedden.

A lapnak Metál Zoltán, az Országos Taxiszövetség elnöke elmondta, hogy az öreg autókat 2017. december 31-ig kellene kivonni a taxinak használt gépjárműparkból. Jelenleg mintegy 9500 taxi van Magyarországon, ennek valamivel több mint a fele Budapesten, ahol a korábban már megszületett rendelet szerint az idei év közepéig cserélhetik le a tíz évnél idősebb kocsikat. A vidéki taxik életkora Metál Zoltán szerint 8-12 év között lehet.

A jogszabálytervezet a járművek műszaki követelményei és életkorára vonatkozó elvárások mellett a járművezetőkre vonatkozó elvárt szakmai képezettséget is megfogalmaz majd. Az ugyanakkor például nem szerepel a tervezetben, hogy országosan egységes színűek legyenek a taxik. Bár az egységes megjelenés tetszik a vidéki településeknek, de erről az adott helyen kell határozni – mondta az Országos Taxiszövetség elnöke.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a taxis tevékenységet országosan szabályozó kormányrendeletre vonatkozó előterjesztést legkorábban február végén tervezi benyújtani a kormánynak.

Hirdetés
Címkék