Az árak a forintárfolyam romlásának és az illetéktörvény változásának köszönhetően nőnek.
Az év utolsó három hónapjában is folytatta szárnyalását a Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám a negyedik negyedévben 134,4 százalékra emelkedett.
Az egész évben tartó hegymenet két, egy irányba ható tényezőnek köszönhető: egyrészt tavaly az előző évhez képest több mint tíz százalékkal több – csaknem félmillió – használt autó cserélt gazdát, másrészt ezeknek a járműveknek az átlagára csaknem 9 százalékkal növekedett ugyanebben az időszakban, ismét meghaladva az 1,6 millió forintos átlagot.
2009, a válság kezdete óta évekig nem tudott kitörni a nagyjából másfél millió forintos ársávból a használautó-index. "Mostanra azonban már több mint harmadával nagyobb összértékben cserélnek gazdát a használt autók a hazai piacon, mint 2009 elején – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – A mennyiségi növekedést az újautó-eladások és a használtautó-import kedvező alakulása segítette ebben az időszakban."
Az áraknak a szinte nem is létező inflációt jóval meghaladó növekedése pedig elsősorban a romló forintárfolyamnak, illetve a 2014 elejétől a használtautó-behozatalra is kiterjesztett vagyonszerzési illetéknek tulajdonítható. ( A használtautó-index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használt autók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék feletti állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete felette jár a bázisnak tekintett időszak teljesítményének.)
A vagyonszerzési illeték elsősorban az év első felében okozott érezhető emelkedést a használtautó-piacon, ugyanakkor az euró árfolyama különösen a második félévben ugrott meg: az év eleji 300 forint alatti szintről év végére egészen 320 forint közelébe emelkedett a kurzus. Bár mindkét tényező közvetlenül az import járművekre volt hatással, a drágábbá vált behozatal a belföldi kínálat árát is felnyomta. A legnagyobb mértékben, közel 15 százalékkal a legtöbb hirdetést (28%) képviselő alsó középkategóriába tartozó autók meghirdetett átlagára nőtt, de a kínálatban szintén jelentős (27%) arányt képviselő közép- és felső középkategóriás használt járműveket is átlagosan 8 százalékkal drágábban lehet most megkapni, mint egy éve.
Az itthon értékesített használt autók fele öt márka valamelyikét képviseli. 14 százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második legjobban forgó márka a Suzuki, tízszázalékos részesedésével. Őket sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault követi. Ez a sorrend jól tükrözi a hazai személyautó-állomány összetételét is, bár a Suzuki esetében az adásvétel aránya kisebb: a hazai autóknak ugyanis több mint 13 százaléka viseli ezt az emblémát.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |