Autó hvg.hu 2014. november. 12. 04:00

Így kell megszégyeníteni a profi autóversenyzőket egy utcai Ladával – videó

Szenzációs, egyben lélegzetelállító közúti manővert hajtott végre egy Lada sofőrje az oroszországi Uljanovszkban, ráadásul az esetet egy fedélzeti kamera is megörökítette.

Gyakran hallani, hogy a profi autóversenyzőknek páratlan az idegrendszere, így a reakcióidejük is messze az átlag feletti. Vannak esetek viszont, amikor bebizonyosodik, hogy a közúton is cirkálnak olyan sofőrök, akik – ha nem is az autóversenyzők szintjén – képesek nagyot alakítani, amikor a helyzet úgy hozza.

Így történt az uljanovszki esetnél is, ahol a városi forgalomban haladó Lada vezetője egy zebrához közeledve túl későn vette észre, hogy lelépett egy gyalogos. Az autós a másodperc tört része alatt reagált és elrántotta a kormányt: a gyalogost csodával határos módon sikerült kikerülnie, ráadásul nagy szerencséje volt azzal is, hogy nem tarolta le az út menti bódét és az előtte álló embereket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.