Autó hvg.hu 2014. szeptember. 29. 21:15

Gyártásközeli Civic Type R-t visz Párizsba a Honda

A közelgő Párizsi Autószalon egyik érdekessége lesz a Honda Civic Type R koncepció legújabb változata, amely egyes források szerint már nagyon közel áll a végleges, sorozatgyártásra szánt verzióhoz. A japán gyártó nem titkolózik, máris közreadtak néhány fotót a várva várt újdonságról.

A Type R koncepció legújabb verziója új színezetet kapott és a legutóbbi, genfi szalon óta a karosszériája csak apróbb módosításokon esett át. A Zero2Turbo szerint a külcsín már annyira közel áll a véglegeshez, hogy a szerkesztők akár fogadni is mernének arra, hogy a most érkező változat megegyezik a véglegessel.

Honda Civic Type R
Honda

A gyártó szerint a fejlesztések során - ahol igyekeztek hasznosítani a Túraautó-vb-n (WTCC) szerzett tapasztalatokat is – a mérnökök nagy figyelmet szenteltek annak, hogy a Type R minél inkább megfeleljen az európai sofőr vezetési ízlésvilágának.

Honda Civic Type R
Honda

A kétségkívül mutatós, hatfokozatú manuális váltóval szerelt, 276 lóerős járműben a gyár tájékoztatása szerint a legfontosabb újdonsága a „+R” gomb lesz. Ez a kormánykeréken kap helyet  és a megnyomása után a sofőr egy jóval agresszívabb autó volánja mögött találja magát: a „+R”-nek köszönhetően a hajtómű, a kormányzás és az adaptív lengéscsillapítók is sokkal sportosabb érzést biztosítanak, a márka szerint a sportosan vezető sofőrök alig várják majd, hogy versenypályára szabaduljanak a Type R-rel.

Honda Civic Type R
Honda

Az újdonságot Nagy-Britanniában gyártja majd a Honda, a kocsi 2015-ben jelenhet meg az európai utakon.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.