Stílszerűen a Moszkvai Autószalonon mutatják be a golyóálló SUV-t.
A BMW X5 Security Plus vagyis az aktuális X5 páncélozott változata már tavaly bemutatkozott tanulmányautóként, de a szériaérett modellt csak most leplezi le a BMW a szeptemberi Moszkvai Autószalonra. A páncélozott autók terén sok évtizedes tapasztalattal rendelkező bajor márka VR6-os védelmet kínál az X5-höz, ami azt jelenti, hogy a biztonsági üvegezése és a többrétegű páncél karosszériája katonai fegyverek lövedékeinek és kézigránátok repeszeinek is ellenáll.
Természetesen kulisszatitkokat nem árultak el a német szakemberek, de annyit közzétettek, hogy az X5 Security Plus mozgatásáról az M5-ből származó 4.4 literes, duplaturbós V8-as motor gondoskodik 450 lóerővel és 650 Nm maximális nyomatékkal, valamint a nagyobb tömeg miatt áthangolt futóművel, fékrendszerrel, illetve elektronikával szerelik. További újdonság, hogy az F15-ös generációból készült majd egy kicsit szolidabb páncélozott változat is, amely VR4-es biztonsági besorolást kap, vagyis főként az utcai támadásoktól tartó tulajdonosoknak készült, hiszen ellenáll a nagykaliberű pisztolyokból leadott lövéseknek.
Az X5 Security Plus fejlesztésénél egyébként fontos szempont volt a diszkrét megjelenés, hogy kívülről ne tűnjön fel a páncélozás, hiszen egyre több „átlagos vásárló” teszi le a voksát mellette, akik kerülni akarják a feltűnést.