Autó hvg.hu 2014. augusztus. 12. 14:11

Ez is Forma–1, csak sokkal szimpatikusabb

Augusztus végén rendezik az egyik legnagyobb presztízsű, műszaki egyetemisták, főiskolások számára kiírt versenysorozat magyar futamát, a Formula Student Hungaryt.

Tizenöt ország autóiparimérnök-hallgatói saját fejlesztésű és építésű versenyautókkal szállnak ringbe a Formula Student Hungaryn augusztus 21. és 24. között a győr-gönyűi kikötőben. A verseny népszerűségét jelzi, hogy a kiírást követő 2,7 másodperc alatt betelt a 44 hely, amelyekre 15 ország egyetemistáinak, főiskoláinak csapatai csaptak le.

Az ötödik alkalommal megrendezendő programsorozaton Magyarországról a Kecskeméti Főiskola és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói mellett első alkalommal vesz részt a győri Széchenyi István Egyetem csapata, a Miskolci Egyetem pedig kiállítóként szerepel az eseményen – mondta el kedden Csütörtöki Tamás, a Formula Student Hungary rendezvényigazgatója a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

Képgaléria. A BME Formula Racing Team csapatának idei, E14 jelű autója, amelyet elektromos motor hajt. Az autón egyébként meglepően sokan, közel 150-en dolgoztak, több mint 10 000 munkaórát belefektetve. Az autó maximális teljesítménye, lévén elektromos autó 120 kW, amely nagyjából 160 lóerőnek felel meg.
D.P.

Augusztus 21-én és 22-én a magyar járműipar szereplőinek statikus versenyszámokat és szakmai találkozókat tartanak, augusztus 23-án és 24-én pedig a nagyközönségnek látványos dinamikus versenyszámokat ígérnek. A futam különlegessége, hogy nálunk egy kategóriában indulnak a belsőégésű motorokkal szerelt autók és az elektromos motorral szerelt autók. A verseny hagyományosan csúcspontja az endurance futam, amelyben az 1 kilométeres pályán 22 kilométert kell futnia a kocsiknak, majd értékelik a kocsik hatásfokát, az időt. A statikus versenyszámok mellett a megszerezhető pontok nagy része a dinamikus számokban jön össze, ahol a gyorsulást,  egy 8-as alakú pályán az átterhelődést, valamint egy gyorsasági futamot is kell teljesíteni az 1 kilométeres pályán.

A Formula Sudent története egyébként korántsem rövid, már 1981-ben megrendezték az USA-ban, akkor még 6 csapat részvételével. Már a csapatok száma eléri a 600-at és a verseny is belakta szinte az összes nagy Forma–1-es helyszínt is. Tavaly 6 helyszínen rendeztek futamot, így Hockenheimben, Silverstone-ban vagy az osztrák Spielbergben.

Hirdetés
Címkék