Autó hvg.hu 2014. május. 30. 08:20

Ilyen a Skoda idei legfontosabb autója

A Fabia harmadik generációját a szeptemberi párizsi autószalonon mutatják majd be, úgyhogy ideje volt a szivárogtatásnak. Szinte minden látható már, csak egy kis maszkolás maradt.

Ránézésre az új Fabia igazán ismerősnek tűnik, aminek elsősorban az lehet az oka, hogy a Skoda Rapiddal megjelent új formanyelv szinte teljes egészében visszaköszön rajta. Megkapta a szélesebb hűtőrácsot, a sportosabb döntött C-oszlopot, talán a hátsó légterelővel szerelt csomagtér-ajtó ad frissebb megjelenést a kocsinak. Vélhetően pont azt az egy-két részletet takargatják még, ami majd egyedi karaktert ad a kisautónak.

A mechanikai tartalomban még kevésbé várható meglepetés, hiszen a Fabia is VW-csoportnál bevezetett, skálázható keresztmotoros platformjára épül, hasonlóan tucatnyi más modellhez, többek közt a VW Polóhoz.

A motorválaszték, a szintén felfrissült VW Polóéval egyezik majd meg egyébként is. 1.0 literes szívó motor 60 és 75 lovas teljesítménnyel, 1.2 literes TSI, 90 illetve 110 lóval és az 1.4 literes TDI, 75, valamint 90 lóerővel. Valamint érkezik még egy modern 1.0 literes turbós is idén 95 lóerős motorral.

Ami egy kis csalódottságra adhat okot, úgy hírlik nem lesz RS változat az új Fabiából.

wcf.com
wcf.com
wcf.com
wcf.com

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.