A cél persze, hogy biztonságosabbak legyenek, kevesebbet fogyasszanak és alacsonyabb legyen a károsanyag-kibocsátásuk.
Egy most tárgyalás alatt lévő előterjesztés szerint a 2022-ben lépne életbe az új előírás, amelynek értelmében a jó öreg „tégla forma” teherautók eltűnnének az utakról. Az érvelésük meggyőző, a teherautók alig három százalékát teszik ki a közúti forgalomnak, mégis a káros anyagok 25 százalékáért, és a halálos kimenetelű közúti balesetek 18 százalékáért felelősek.
A törvényhozók egy szakmai szervezet (Transport & Environment Group) tanácsai alapján lényegében megalkották a feltételeiknek megfelelő járművet. Hat pontban foglalták össze milyennek kéne lenni az általuk jóváhagyott kamionnak.
A kisebb fogyasztás érdekében keskenyebb, áramvonalasabb kamionok kellenek. A komfort miatt nagyobb kabin kell, a holtterek minimalizálása miatt nagyobb szélvédőket írnának elő. Az ütközésbiztonság növelésére, a lekerekített első résznek jelentős gyűrődési zónája is kell legyen. Sőt egy úgynevezett crash boxot is használatba vennének, ami csökkenti a kisebb autókkal való ütközés során fellépő veszélyeket. A nagyobb orr-rész, egyébként úgy számolják, a fogyasztást is jótékonyan befolyásolja, a jobb aerodinamikai alaktényező akár 12 százalékos fogyasztáscsökkenést is hozhat átlagban.
Persze ilyenkor adja magát a kérdés, hogy mindezek a feltételek a gyártók szempontjából is kedvező változásokat jelentenek, akkor miért nem néz már most is így ki egy kamion?
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |